Részletek
Letöltés Docx
Tovább olvasom
Még ha sok állat-személy is jön hozzám újra és újra, mostanában sokkal többen, mint szokásosan, nem kérdezem meg tőlük. De ma megkérdeztem, azt mond- tam: „Ki mondta ezt neked? Ki beszélt neked a békéről, és mondta, hogy ne aggódjak?” Azt mondta, egy fivér mondta neki. Azt mondtam: „Melyik fivér? Annyi van a csoportomban, sok fivér, sok nővér. Melyik?” Ő azt mondta: „Nem, egy fivér a Mennyből.” Valószínű egy madár fivér, aki eltávozott ebből a világból, de most a Mennyben van, és még kapcsolatban állnak egymással. Ahogy a kutya-személyemmel is történt, aki tavaly halt meg, nem volt alkalmam látni őt, a halála előtt. De ő boldog. Az Új Földön van. Még mindig kapcsolatba tud lépni az egyik kutya-személyemmel, akivel együtt volt, akivel együtt aludt ugyanabban a szobában. Ha egyikük nem volt ott, a másik pánikba esett, és nem akart enni, sem inni, és nagyon szomorúnak tűnt. Amikor ott voltam, többnyire bevittem őt a szobámba, és azt mondtam neki, „A nővéred jól lesz. Csak pihennie kell. Az orvos pihenést javasolt neki egy genetikai betegség miatt. De nincs baj, most megfigyelés alatt tartják. Csak egy ideig a kórházban kell maradnia kezelésre. Rendben?” És akkor a másik megnyugodott. Ők ketten nagyon jó barátok voltak. A nagyobbik eltávozása után még kapcsolatba tudnak lépni. Ilyenek az állat-személyek közötti kapcsolatok. Az állat-személyek sok mindenre képesek, amire sok ember nem. Nagyon örülök, hogy ilyen sokat tudok az állat-személyek világáról. Olyan értékesek, oly gyönyörűek, oly tiszták, olyan feltétel nélküliek, olyan hűségesek. Istenem, sosem tudnék eleget beszélni az állat-személyekről. Ezért soha nem tudtam megérteni és elfogadni azt a tényt, hogy némelyek tényleg megölik őket és a halott húsukat a szájukba veszik, hogy megegyék. Ezt sosem tudtam megérteni. A gyermekek persze még kicsik voltak, és belekényszerültek ebbe a helyzetbe, hogy állat-személyek húsát egyék már fiatalon. De a felnőttek többet megértenek. Miért nem tudták megkérdezni? Miért szeretik a kutya-személyeket, a többi állat-személyt pedig megeszik? Miért etetik kutya-személyeiket más, már feldolgozott állat-személyek húsával? A kutya-személyek tehetetlenek. Csak azt eszik, amivel etetik őket. De ha kiskoruktól nevelik őket, tudják, hogy inkább zöldséget szeretnének. A vegán ételt szeretnék jobban. Meséltem már, hogy sirály-személyeket etettem az olaszországi tengerparton és máshol. Az egyszerű ételemet, némi kenyeret és hasonlókat jobban kedvelték, mint hogy a tengerben maradva hal-személyeket egyenek. Nem szerették. Azt mondták: „Nagyon büdösek a hal-személyek.” De ha nincs más ennivalójuk, kénytelenek azt enni. Bármikor etetem őket, hozzászoknak. Nem akarnak a tengerhez menni enni. Visszatérnek abba az üres udvarba, hogy etessem meg őket. Nagyon hálásak és nagyon boldogok. Egyszer máshol voltam, nem ugyanazon a helyen, és nem etethettem őket, mert tilos volt. De elmentem egy másik házhoz, ahol volt egy kis magánudvar, és a magánemberek a környéken nem szóltak semmit. Egyszer én… Elnézést. Rendben, visszatértem. Elmentem a másik házhoz, és volt nálam valami finomság, amit kedveltek: sok magvas, diós kenyeret, amit nagyon szeretnek. Persze nem etetem őket teljesen jóllakásig, hogy még kimehessenek a tengerhez, és ehessenek hínárt vagy bármi mást, amit szoktak. Azt gondoltam: „Nem tudják, hol lakom most. Nem tudom odaadni nekik.” De nevén szólítottam az akkori sirálycsapat királyát, amikor még titokban etettem őket a másik házam tetején. Csak ennyit mondtam: „Ó, ez és ez király, hallasz engem? Tudod, hol vagyok? Van számotokra némi ételem.” És máris ott voltak. Mennyi idő telt el? Két perc. Pedig messze voltam attól a tengerparttól, ahol ők voltak. Azonnal, villámgyorsan a házamhoz repültek. Nem számítottam rá. Így még étel sem volt a kezemben. Azt mondtam: „Jó, várjatok, várjatok egy percet! Hozom.” És csendben vártak. Semmi rikácsolás, semmi zaj, semmi – csend. Tudták, hogy bajba kerülhetek. Aztán megetettem őket. De nem merem ezt tenni állandóan, mert ha a város közelében vagy egy közösségben laksz, tilos vadon élő madár-személyeket etetni. Tanácsolják is, hogy ne tegyük; különben túl sokukat etetem. Etetek mókus-, róka-, patkány-, macska-, vadmacska- és bűzborz- -személyeket, mindenféle állat-személyt, aki csak odajön. Régebben így volt. És azt a fajtát is, aminek… hogy is hívják? – aminek sok tüske van a testén. Elfelejtettem, hogy hívják őket. Elfelejtettem. Őket is etetem. Ők is eljönnek. Mulatságos, mert nagyon kicsik, de amikor a házhoz, a verandára jönnek, ha az kőből vagy lapokból készült, járás közben nagy zajt csapnak. „Puff, puff, puff, puff”, így. Azt hiszem, sün-személyek. Sün-személyek vagy hozzájuk hasonlók. Vannak nagyobbak és kisebbek, de amelyek hozzám jártak, többnyire a közelben, a környező bokrokban éltek, és kicsik voltak. Akkorák, mint az öklötök. Vagy talán kisbabák voltak. Nem sokat kutattam az állat- -személyekről vagy bármi. Egyszerűen szeretem őket. Ezért ha látok valakit, akit meg tudok etetni, megetetem. Nagyon hiányoznak. Hiányoznak a vadon élő állat- személyek. Nagyon hiányoznak a kutya- és madár-személyeim. Én is hiányzom nekik, de legalább belül tudunk kommunikálni. Rendben, ne beszéljünk erről többet, mert túlságosan fognak hiányozni. Valahányszor sérült, bántalmazott, elhanyagolt vagy kegyetlenül zaklatott állat-személyt látok, úgy érzem, mintha az enyém lenne. Nagyon rosszul érzem magam. Oly tehetetlennek érzem magam.
Úgy tűnik, egyre gyakoribb az állatkínzás az USA-ban. Becslések szerint évente mintegy tízmillió állat pusztul el bántalmazás vagy kegyetlenség következtében. Ez az ASPCA, (az Amerikai Egyesület az Állatok Elleni Kegyetlenség Megelőzéséért) riportjából ismert. Ám ezeknek az eseteknek más áldozatai is vannak: a bántalmazás szemtanúivá váló gyermekek. Az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) vizsgálata szerint az állatkínzásnak kitett gyermekek súlyos traumát szenvednek, érzéketlenné válnak az erőszakra, és nagyobb eséllyel lesznek maguk is erőszakosak. A PETA (Emberek az Állatokkal Való Etikus Bánásmódért) szervezet egy álcázott nyomozót küldött ebbe a létesítménybe, ahol készítettek egy megrázó felvételt rejtett kamerákkal, amely közel tízezer papagájt mutat mocskos ketrecekbe zsúfolva. A nagyüzemi állattartás lényege a szélsőséges bezártság. A tyúkokat úgy összezsúfolják, hogy még a szárnyukat sem tudják kitárni, a sertéseket pedig olyan kis ketrecekbe zárják, hogy megfordulni sem képesek. Az Animal Equality nyomozói nemrég dokumentáltak egy sertéstenyésztő telepet, ahol a kocák életük nagy részét a testüknél alig nagyobb ketrecekben kénytelenek tölteni. A stadion mögé mentünk, ahol az elefántok fellépnek, és ott találtuk ezt a fiatal elefántot. A halántékán tátongó, vörös seb volt. Az egyik lába is eltört. A másik elefántot láncra verték. Teljesen lesoványodottnak tűnik. Csak csont és bőr. Thaiföldön még sosem láttam ilyen rossz állapotban elefántot. Mindezt a szórakoztatás nevében. Stb…
Az állat-személyek olyanok, mint a gyermekek. Képzeld el, hogy a saját gyereked, vagy bármelyik gyermek vagy lény kerül ilyen helyzetbe, az a gyermek nagyon-nagyon félne, nagyon megrémülne. A szíve mélyen megsebezve érezné magát, és rettenetesen félne, különösen, ha senki sincs mellette, hogy megvédje és segítsen neki. Olyan tehetetlennek érzem magam. Úgy érzem, soha… sosem teszek eleget ezért a világért, az ártatlan és kiszolgáltatott lényekre kimért szenvedés ellen, a gyermekekért, kisbabákért, állat-személyekért a háborús áldozatokért, a bűnbandák és emberkereskedők áldozataiért. Úgy érzem, sosem teszek eleget. Nem tudok eleget tenni. Soha nem szerettem e világban lenni, de azt mondtam magamnak: „Ha maradok, legalább tehetek valamit, és annyi lénynek segítek, amennyinek csak tudok.” Ezért még itt vagyok, és hálát adok ISTENNEK, hogy enged nekem bármit megtenni, amit csak tudok, az Ő Kegyelméből, és még itt lehetek, hogy segítsek. Rendben, ez a naplóim egyik részlete, amit talán elküldök nektek. Legalább talán szórakoztat titeket, vagy arra emlékeztet, hogy légy kedvesebb a tehetetlen állat-személyekhez, a babákhoz az anyaméhben, hogy gondolj a saját méhedben lévőre, óvd azt a kis angyalt a testedben, és tápláld őt, miután világra jött. Kérd ISTENT, hogy védje meg őket, és tegye őket olyan tisztességes polgárokká, amilyeneket a világnak kívántok. Azt hiszem, mára ennyi. Mindez spontán jött, habár azt terveztem, hogy bemutatom nektek a Királlyal folytatott beszélgetésemet. De néha kissé szégyenlős is vagyok, mert amikor Ők eljönnek, túlságosan dicsérnek és szeretnek, és oly nagy tiszteletet és szeretetet tanúsítanak irántam. És ez zavarba is hoz. De nem számít; azt mondtam, az igazságot mindenképpen el kell mondani. De nem mindig van időm. Nem tudom, a madár-személyek látványa és a madár(-személlyel) való beszélgetés ma miért indított ilyen gondolatokra. Általában nem kérem őket, hogy jöjjenek, vagy bármi. Egyszerűen folyton jönnek. Néha még késő éjjel is – amikor már messze kellene aludniuk. Vagy kora reggel, amikor napkelte előtt még nem kellene felébredniük, de mégis felkelnek, eljönnek, és jó híreket mondanak. Szinte mindennap hallok jó híreket, nem is egyszer naponta, hanem többször. Legalább hálás vagyok ISTENNEK, amiért valahogyan megvigasztalja a szívemet. Köszönöm, FELSÉG. Nagyon köszönöm, MAPÁM. Köszönöm, ISTENEM, Minden- ható ISTEN, Leghatalmasabb, LEGHATALMASABB ISTEN, LEGIRGALMASABB ISTEN, LEGJÓSÁGOSABB ISTEN, LEGSZERETŐBB ISTEN, LEGKÖNYÖRÜLETESEBB ISTEN, legirgalmasabb ISTEN. Köszönöm, hogy megáldasz minket ezen a szánalmas bolygón. Legalább valahol a Földön még boldogan élhetnek az emberek. Nem tudják, mit hoz a holnap. Elmondtam nekik, miként éljenek boldogabban, akár örökké. De nem sokan figyelnek, URAM. Nagyon sajnálom. Mindazonáltal még hálát adunk feltétel nélküli Szeretetedért. Bárcsak megszabadulnál minden szenvedéstől, amelyet akkor érzel, amikor látod, hogy szeretett gyermekeid a lehető legszörnyűbb, elképzelhetetlen helyre kerülnek, és túl sokat szenvednek. Nagyon igyekszem, URAM. Kérlek, légy Irgalmas mindnyájunkhoz. Köszönöm, URAM. Ámen. Photo Caption: „Szépség van mindenütt, itt, ott, a vízben, a levegőben.”
